2010. május 20., csütörtök

Élni szerelemből?


Ez a video jövedelmet és szépséget rejt magában






Aki mindkettőt kedveli, örömmel társul ehhez a közösséghez

Különleges rendszere a biztosíték 


 a megfelelő, ismétlődő eredmény elérésére



   

                 Smaragd-gyémánt nyakék: szépséges,értékálló.


                                                                                                            






BioBodyguard                                                                                                

2010. május 17., hétfő

Fecskékkel érkező


Ami a virágzását illeti ennek a növénynek, akkor kezdődik amikor a fecskék megérkeznek, és addig tart,amikor elrepülnek.
A másik fele a nevének nagyon találó: a tejnedv, amely a szár törésekor tűnik fel, apró cseppekben hullva a földre,vagy az éppen kezelendő bőrfelületre.
A vérehulló fecskefű.Persze más nevekkel is illetik ezt a szépséges sárga virágú növényt.
Sokan csak gyomként ismerik, pedig számos, igen jól használható gyógyhatása van.
Magam, egészen kora gyerek koromra emlékezvén, az első olyan növényt ismertem meg benne, amire azt mondták az öregek: nehogy megkóstold, mert méreg van benne. Persze azért játszottunk vele,így alaposan megismertem azt a bizonyos vérehulló részét, a szinét, a szagát, a levelek szőrösségét,törékenységét, és a virágzat szépségét.
Kerttel rendelkezővé válásomkor az első növények között szerepelt,amit betelepítettem.
Hogy legyen kéznél, ha támad a szemölcs, a tyúkszem......Sajnos szükség is volt rá. Persze megoldotta a feladatot, és kiirtotta őket.

Azóta tudom, hogy sok más esetben is hasznos. Mivel a mák félék családjába tartozik,
kézen fekvő, hogy van görcsoldó és fájdalom csillapitó hatása is.
Izokinolin vázas alkaloidjai biztositják a virus, baktérium. gombaölő szerként való használhatóságát.Valójában a belőlük képződő formaldehyd a felelőse ennek.
Virágzáskor kevesebb a hatóanyag tartalma a növénynek, ezért hasznosabb a már nem virágzót gyűjteni.
Száritható, teaként, forrázva,vagy poritva használható, ill.a friss növényből tinktura készithető.
Frissen, szétmorzsolva a leveleket, a tejnedvet a lecsukott szemhéjra kenve,
bármilyen látáscsökkenés, szembevérzés, retina leválás veszélye, szürkehályog, zöldhályog, megerőltetés miatti fókuszálási hiba, fáradékony szem, szemkörnyéki ödéma, túlzott, vagy nem megfelelő könnyképzés esetén segítséget nyújt!!!
Korpás fejbőr ellenszereként, mint öblítőszert használhatjuk a főzetét.
Végül, de nem utolsó sorban a leginkább mostanság a daganatellenességét kutatják.
A fő alkaloidja, a chelerytrin, apoptosist, programozott sejthalált indukál!!!



BioBodyguard

2010. május 15., szombat

Vargánya ízű






Így ismertem-éveken keresztül.
Kellemes illata /sztolon/ miatt vetettem rendületlenül újra és újra, ősszel összegyűjtve a magocskákat, félretéve a megszáritott növényeket, hogy poritva, füszerként használjam a keleties ízvilágú étkekben.
Közben többször belefutottam a görögszéna, mint növény hasznos voltába. Gyakran a cukorbetegség alternativ / (2S,3R,4S) 4-hidroxi-izoleucin inzulin termelést fokozó hatása/ kezelése kapcsán, szintúgy a fogyókúrát támogató növények felkutatása során.Persze közben mellesleg a többi használható hatása is kiderült számomra: a hajápolásban, a szoptatásban, a premenstrualis szindromában, az emésztési gondokban, érelmeszesedésben, sebtisztitó hatásban. Stimulálja az immunrendszert/galaktomannán rost tartalom/, csökkenti a koleszterin szintet.
Rendelkezik némi fogamzásgátló hatással, és mellesleg afrodiziákum.Terhességben ellenjavalt.

A két dolog, a véletlen folytán találkozott bennem: amint az ajánlások kapcsán a görögszéna mag képét nézegettem, és Heuréka! hiszen ez azzal a növénnyel azonos, amit évek óta magam is termelgetek......csakis az ize, illata miatt.
Így az idén, a megszokott sorocska helyett nagy összefüggő területre vetettem el, valahogy úgy,mint a gondos vadgazdálkodók teszik. Mert, hogy nevéből adódóan, "görögszéna" alkalmas takarmányozásra. Ráadásul olyan fajtát nemesítettek magyar kutatók, amelyet ősszel lehet elvetni, így már ekkor szolgál táplálékként, és a következő évben már nyár közepén betakaritható.
Szerencsére újabban a Magyar Gyógyszerkönnyvben is hivatalos a drogja.
Frissen levelei-salátaként,vagy párolva. Magja örölve a curry, chatney alkotórésze. Gyakran alkalmazzák kozmetikumokban, krémekben is/ mellnövesztés/. Magas vas tartalmú csíra fogyasztása előnyös vérképzési problémák, erős fizikai megterhelés, sport kapcsán.
Tehát, termelésre, avagy vásárlásra fel!


BioBodyguard