2010. december 7., kedd

Élvezetes prevenció

Javaslom, minden reggel így indítani a napot.
Hívjuk reggelinek, valójában csupa olyan, gyomorba való "gyógyító", amit amúgy nehéz elképzelni, hogy egyszerre vegyük magunkhoz.  
Vajon hányan bólintanak arra, pl.:fokhagyma-eperrel?
Tégy hozzá még néhány dolgot, és ígérem élhető, ízes,
tápláló, "gyógyszer" kerül a poharadba.Ami nem hizlal,
megsimogatja az ereket belülről, elijeszti a daganatsejteket,
és lehetetlenné teszi a vírusok  szaporodását.
Ezért illetem ezt az ételt prevenció  szóval......
Ha a fokhagymát megfelelő antioxidánssal aprítjuk, jelen esetben a citrommal, akkor az megvédi a fő hatóanyagát az oxidációtól, vagyis fokhagymát így büntetlenül lehet enni, már ami az illatot illeti.
Öt citrom és 30 gerezd fokhagyma együtt turmixolva, majd ezt öntsd fel szép tiszta, ízes 1 liter vízzel, és rottyanásig főzd. Leszüröd, savanyú, nem büdös lé eláll a hőtőbe.
Ebből fél deci kerül a turmixba /zabkorpa, tej, tojás, eper, lenmagörlemény, fahéj, édesítő/, és már készen is van a fahéjas-fokhagymás epres egyveleg.

BioBodyguard

2010. július 17., szombat

"Witch woman" tours

2010. június 6., vasárnap

Sóska,alma és citrom egyben

Barbárok gyökere, a rebarbara, zöldség, amit édességként fogyasztunk. Kina, Mongolia, Tibet öshazából került el hozzánk
is.Kezdetben, mint gyógynövényt,a gyöktörzsét használták
Szeretem, mint kertész, mert kevés a teendő vele, évelő,jól türi a hideget, mindössze némi árnyékka lkell neki kedveskedni, és biztosan számithatok a levélnyelére, a konyhában a sütemények, gyümölcslevesek, szószok, kompótotok alkatrészeként.
Szeretem, mint javasasszony, mert gyengéden jobbitóan hat emésztési gondokban, lazitja a székletet.Igaz, kézen fogja, vagyis megköti a benne lévő sóska,vagyis oxálsav a kálciumot, a béltartalomban,és a vérben egyaránt. Ez különösen olyankor hasznos,amikor valamilyen oknál fogva fokozottab a csontból való kálcium mobilizálása, és ekkor megtisztitja a vért, a szervezetet a magasabb, és káros kalcium szinttől, megakadályozván  a rossz
helyeken való lerakódástól, amit csak meszesedésnek hívnak.
Veseköképzödést, oxálkövet, csak arra hajlamos emberekben okoz.Egyébként, ha kálcium tartalmu ételféleségekkel,mint tej, sajt, mák, dió, mogyoró, mandula, tökmag kombináltan fogysztjuk,akkor eleve már a bendőnkben kapcsolódik egymáshoz a két anyag,s igy fel sem szívódik.....Ilyenkor "csak" a benne található egyéb anyagok hatását hasznosíthatjuk: antrakinonemodin, reumemodin-, aloéemodin- és reinglikozidok, diantron-glikozidok/, amely a bélmozgást fokózó hatása révén tisztít, összehúzó hatása miatt kiváló szájöblögetö, illetve aranyér kenőcsök alkatrésze.
Flavonoidok, polifenolok,ásványi anyagok,és vitaminok, rostok teszik még hatékonyabbá.
Ráadásul kalória alig van benne.Persze a szokásos társításokkal kerül mellé cukor, de tudatosan azért ez minimalizálható, illetve más gyümölcsökkel társítva mégiscsak sovány étel készülhet belőle. 


És még a virágzata is szépséges,méltó a keserűfű mivoltjához.....

BioBodyguard

2010. június 1., kedd

A csúcsa a gyökereknek- a királyok zöldsége-k királya

Hippocrates szerint is gyógynövény: rákmegelőző, de gombaölő, gyulladáscsökkentő és vizelethajtó hatása miatt is.



Késöbb a királyok zöldségének nevezték, a ma már a zöldségek királyaként emlegetett, csak nyúlárnyékként csúfolt évelő, gyöktörzses, korábban lilomfélék közé sorolt, Asparagus officinalis./300 fajta közül/
Zöld, fehér, lila szinekben pompázhat fajtától,és   a termesztési módja szerint:  a rizomából takarás nélkül felfelé törekvő hajtás, melyet a napfény szinez zölddé, a bakhátas termesztéssel, gyenge hajtásai, a sípok  fehérek,  a föld alól kell szüretelni.A lila pedig a köztes állapotú, már éppen kibujt a földből,és a hajtásban a klorofill termelödése kezd beindulni.Szedés után hírtelen le kell hűteni, sokkolni, hogy az életfolyamatok leálljanak, és finom, zsenge maradjon.
Gyakorlatilag kalórai mentes, 94%-os viz tartalmú, tele rostokkal/fructo és oligo szacharidok/, vitaminokkal, 
vitális anyagokkal / mester antioxidansok, mint
carnosin és glutation, valamint karotenoid/.
Sok káliumot, vasat, foszfort, kalciumot, nátriumot tartalmaz, nyomelemeket /szilicium, on, molibden/.
Legjellemzőbb az aszparagin aminosav tartalma/izét adó/, amely egyben
Afrodiziákum.......


Krétán például, ahol természetes a spárgát rendszeresen fogyasztni, átlag 10 évvel tovább élnek  az emberek.
Valójában a nyers, friss zöldség, a belőle készült lé a legtáplálóbb, ám a valódi spárga ízet biztosító aszparaginsav pároláskor válik igazán aktívvá, és így kulinárisan is élvezetessé,  és ekkor fejti ki a maximális védő hatást, pl a rákos megbetegedések vonatkozásában.
Mivel kiváló vizelethajtó, illetve méregtelenítő hatása van, alkalmas olyan állapotokban a jobbításra, mint a másnaposság, valójában akkor, ahol a tünetek alapja az oxidativ stressz,  a májsejtek vonatkozásában.
Bör tünetek, mint akne, szintén kiválóan reagálnak a spárga fogyasztására. Nem utolsó sorban hatása van a narancsbőrre, amennyiben méregtelenít, és közben a bőr feszesedik.
Száritmánya viszont például fogfájás ellenszere lehet.
Érdekes és fontos az a tulajdonsága, amely általában jellemző a legtöbb növekvő növényi részre, mint pl a sárgarépa csúcsa, vagy a karfiol rózsája, magasabb a koncentrációja bizonyos telomeraz fehérjének, amely azért felelös, hogy az ismétlődő sejtosztódások során újra és újra tökéletes kromoszómájú sejtek jöjjenek létre. Avagy az örök fiatalság forrása?
Ugyanakkor jó azt tudni, hogy ez a bizonyos fehérje, a már önállósult daganatos sejtvonalakban is a felelöse  a halhatatlanságnak.
Addig is,amig ezek a hagyományok igazolódnak,  már csak csupán kulinaris élvezetként érdemes a tavaszi-tisztító menünkbe beiktatni egy-két finomságot

                                             
BioBodyguard

2010. május 20., csütörtök

Élni szerelemből?


Ez a video jövedelmet és szépséget rejt magában






Aki mindkettőt kedveli, örömmel társul ehhez a közösséghez

Különleges rendszere a biztosíték 


 a megfelelő, ismétlődő eredmény elérésére



   

                 Smaragd-gyémánt nyakék: szépséges,értékálló.


                                                                                                            






BioBodyguard                                                                                                

2010. május 17., hétfő

Fecskékkel érkező


Ami a virágzását illeti ennek a növénynek, akkor kezdődik amikor a fecskék megérkeznek, és addig tart,amikor elrepülnek.
A másik fele a nevének nagyon találó: a tejnedv, amely a szár törésekor tűnik fel, apró cseppekben hullva a földre,vagy az éppen kezelendő bőrfelületre.
A vérehulló fecskefű.Persze más nevekkel is illetik ezt a szépséges sárga virágú növényt.
Sokan csak gyomként ismerik, pedig számos, igen jól használható gyógyhatása van.
Magam, egészen kora gyerek koromra emlékezvén, az első olyan növényt ismertem meg benne, amire azt mondták az öregek: nehogy megkóstold, mert méreg van benne. Persze azért játszottunk vele,így alaposan megismertem azt a bizonyos vérehulló részét, a szinét, a szagát, a levelek szőrösségét,törékenységét, és a virágzat szépségét.
Kerttel rendelkezővé válásomkor az első növények között szerepelt,amit betelepítettem.
Hogy legyen kéznél, ha támad a szemölcs, a tyúkszem......Sajnos szükség is volt rá. Persze megoldotta a feladatot, és kiirtotta őket.

Azóta tudom, hogy sok más esetben is hasznos. Mivel a mák félék családjába tartozik,
kézen fekvő, hogy van görcsoldó és fájdalom csillapitó hatása is.
Izokinolin vázas alkaloidjai biztositják a virus, baktérium. gombaölő szerként való használhatóságát.Valójában a belőlük képződő formaldehyd a felelőse ennek.
Virágzáskor kevesebb a hatóanyag tartalma a növénynek, ezért hasznosabb a már nem virágzót gyűjteni.
Száritható, teaként, forrázva,vagy poritva használható, ill.a friss növényből tinktura készithető.
Frissen, szétmorzsolva a leveleket, a tejnedvet a lecsukott szemhéjra kenve,
bármilyen látáscsökkenés, szembevérzés, retina leválás veszélye, szürkehályog, zöldhályog, megerőltetés miatti fókuszálási hiba, fáradékony szem, szemkörnyéki ödéma, túlzott, vagy nem megfelelő könnyképzés esetén segítséget nyújt!!!
Korpás fejbőr ellenszereként, mint öblítőszert használhatjuk a főzetét.
Végül, de nem utolsó sorban a leginkább mostanság a daganatellenességét kutatják.
A fő alkaloidja, a chelerytrin, apoptosist, programozott sejthalált indukál!!!



BioBodyguard

2010. május 15., szombat

Vargánya ízű






Így ismertem-éveken keresztül.
Kellemes illata /sztolon/ miatt vetettem rendületlenül újra és újra, ősszel összegyűjtve a magocskákat, félretéve a megszáritott növényeket, hogy poritva, füszerként használjam a keleties ízvilágú étkekben.
Közben többször belefutottam a görögszéna, mint növény hasznos voltába. Gyakran a cukorbetegség alternativ / (2S,3R,4S) 4-hidroxi-izoleucin inzulin termelést fokozó hatása/ kezelése kapcsán, szintúgy a fogyókúrát támogató növények felkutatása során.Persze közben mellesleg a többi használható hatása is kiderült számomra: a hajápolásban, a szoptatásban, a premenstrualis szindromában, az emésztési gondokban, érelmeszesedésben, sebtisztitó hatásban. Stimulálja az immunrendszert/galaktomannán rost tartalom/, csökkenti a koleszterin szintet.
Rendelkezik némi fogamzásgátló hatással, és mellesleg afrodiziákum.Terhességben ellenjavalt.

A két dolog, a véletlen folytán találkozott bennem: amint az ajánlások kapcsán a görögszéna mag képét nézegettem, és Heuréka! hiszen ez azzal a növénnyel azonos, amit évek óta magam is termelgetek......csakis az ize, illata miatt.
Így az idén, a megszokott sorocska helyett nagy összefüggő területre vetettem el, valahogy úgy,mint a gondos vadgazdálkodók teszik. Mert, hogy nevéből adódóan, "görögszéna" alkalmas takarmányozásra. Ráadásul olyan fajtát nemesítettek magyar kutatók, amelyet ősszel lehet elvetni, így már ekkor szolgál táplálékként, és a következő évben már nyár közepén betakaritható.
Szerencsére újabban a Magyar Gyógyszerkönnyvben is hivatalos a drogja.
Frissen levelei-salátaként,vagy párolva. Magja örölve a curry, chatney alkotórésze. Gyakran alkalmazzák kozmetikumokban, krémekben is/ mellnövesztés/. Magas vas tartalmú csíra fogyasztása előnyös vérképzési problémák, erős fizikai megterhelés, sport kapcsán.
Tehát, termelésre, avagy vásárlásra fel!


BioBodyguard